Europ Assistance – kezdőként a profik között

ea blog
Kezdő vállalkozásként belépni a multik világába IT beszállítóként? Ismerd meg a Europ Assistance sztoriján keresztül, hogyan sikerült nekünk ezt elérni!

Márka

A Europ Assistance a világ első számú szolgáltatója a segítségnyújtás (assistance) terén. A Generali leányvállalataként a nemzetközi biztosítási piac jelentős szereplője.

Projekt

A Europ Assistance egy szóróanyagunkból szerzett rólunk tudomást és vette fel velünk a kapcsolatot. A cég PHP fejlesztőket keresett,első körben pedig a „vizsgafeladatunk” egy régi kód átnézése (code review) volt, ahol ajánlásokat kellett tennünk. Miután itt bizonyítottunk, a továbbiakban már a cég belső fejlesztésű szoftverén dolgoztunk.

Kihívás

Az összetett, komplex belső rendszerek átlátása mindig embert próbáló feladat. Nem volt ez másképp ebben az esetben sem, hiszen a Europ Assistance meglehetősen kiterjedt ügyfélkörrel rendelkezik.

Technológia

A projekt során igen széles technológiai palettát alkalmaztunk.

Technológia

Együttműködésünk a Europ belső IT csapatával, illetve belső szoftverfejlesztés területén a mai napig folyamatos. Gyümölcsöző kapcsolatunk hatékonyságát legjobban a cég elégedett ügyfélköre, illetve dolgozói mutatják.

Ha szeretnél velünk együtt dolgozni, akkor kérj ajánlatot, klikkelj ide…

Gárdos András

Gárdos András

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Értesülj első kézből!

Hasonló cikkek

dohany blog
MARKETING

Jewish Tour Hungary – Jegy.hu integráció

Egy weboldal célja mindig ugyanaz kell, hogy legyen: kielégíteni a felhasználói igényeket, gyorsabbá, egyszerűbbé tenni a fogyasztói tevékenységet, ezáltal pedig bevételt generálni. Hogyan értük ezt

ea blog
SZOFTVERFEJLESZTÉS

Europ Assistance – kezdőként a profik között

Kezdő vállalkozásként belépni a multik világába IT beszállítóként? Ismerd meg a Europ Assistance sztoriján keresztül, hogyan sikerült nekünk ezt elérni! Márka A Europ Assistance a

bce blog
UX/UI DESIGN

Budapesti Corvinus Egyetem – frissített arculat

Elindult a corvinus megújult honlapja A Budapesti Corvinus Egyetem Magyarország egyik legszínvonalasabb felsőoktatási intézménye, így kiemelten fontos szerepet képvisel az egyetem online megjelenése, mind a